Azon gondolkoztam a minap, hogy milyen szerencsés is vagyok. Olyan korban élek, amikor a kitágultak a lehetőségek, kitolódtak a határok, és a társadalom fogékony arra, hogy új és új dolgokat próbáljon ki, egyszóval esélyt ad. Az új dolog annak idején én voltam, aki yorkshire terrierként is bizonyítani tudtam, hogy képességeim révén jómagam is hozzájárulhatok a haza és a jog védelméhez.

Miért is mondom mindezt?

Bejegyzéseim sorám többször is szóba került Kántor, akiről talán már mindenki hallott. Most nem az ő hőstetteiről szeretnék megemlékezni, hisz azt Szamos Rudolf a könyveiben már megtette. Kántor  olyan korban élt és szolgált, amelyet bátran nevezhetünk a szolgálati kutyák hőskorának. De milyen is volt ez a korszak? Vajon hogy viszonyult az akkori karhatalom a szolgálati kutyákhoz és a kutyavezetőkhöz? Vajon labdába rúghatott volna egy olyan eb, mint amilyen én vagyok? Ebben a bejegyzésben ezt szeretném boncolgatni.

Előre is elnézést kérek, hogyha ezt a bejegyzést egy kicsit szárazabbnak és unalmasabbnak találjátok majd, mint az akciódús előzményeket, de mikor a mancsom közé került egy eredeti, 1958-ban !!! közzéadott határőrségi belső utasítás, rögtön tudtam, hogy ezt a témát meg fogom írni. Semmi sem idézheti meg ugyanis jobban a kor szellemét, mint a jogszabályok, amelyeket alkottak.  A sorok között megelevenedett a történelem. Tartsatok velem ezen az időutazáson!

És az utasítás kinyitva:

Mint ismeretes, Kántor 1953-1964-ig, 11 éven át szolgált a határőrség kötelékében, a nyugati határvidéken. Pontosan abban az időben, amikor a fenti utasítás hatályba lépett. Mivel gazdájával együtt ők már akkor élő legendának számítottak fantasztikus eredményeik miatt, azt gondolná az ember (és a kutya), hogy az akkori kutyavezetők és parancsnokaik (jórészt az akkori őrsparacsnokok) nagyra értékelték a szolgálati kutyák teljesítményét, és egyöntetűen kiálltak azok alkalmazásának fontossága mellett.

Ez sajnos nem így volt.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy 1958-ig a szakágazat vezetői nemigen törődtek azzal, hogy átfogóan szabályozzák a szolgálati kutyák képzésével és alkalmazásával kapcsolatos kérdéseket. Abban az évben a BM Határőrség Országos Parancsnokság által kiadott „A szolgálati kutyák kiképzésére, gondozására és továbbképzésére” c. belső utasítás kísérelte meg először, hogy ezen terület minden aspektusát egyetlen dokumentumon belül szabályozza, nevesül olyan kérdésköröket, mint a kutyavezetők kiválasztása, a kutyák képzése, továbbképzése, alkalmazása, ápolása és utánpótlása.

Az utasítást elolvasva elénk tárul az 50-es évek mai szemmel nézve különös világa, és az akkori karhatalom viszonya a kutyás szolgálati ághoz és a kutyákhoz. Néhol elismerően bólogattunk, látva az akkor előrehaladó gondolkodásnak számító nemes törekvéseket,

néhol azonban elborzadva olvastunk olyan dolgokról, amelyek manapság már, hála Ebek Urának, a rendőrségen nem történhetnek meg. Az utasítás ugyanis részletesen szabályozza a vizsgán megbukott növendék kutyák kiirtásának módozatait is  :(  

(Mivel a dokumentum a rossz minőség miatt szkennelt változatban nehezen olvasható, ezért az egyes szemelvényeket külön legépelte nektek a szerkesztőm)

És most lássuk az utasítást.

A kutyaszolgálat terén az elmúlt évek során igen sok hiba merült fel, melyeknek ismerete azért fontos, hogy a hibákból okulva tökéletesebben lehessen megszervezni a kutyaszolgálatot.

A legtöbb hiba abból adódott, hogy az őrsparancsnokok nem ismerték a szolgálati kutyákkal szemben támasztható követelményeket. Voltak olyan esetek, amikor a szolgálati kutyát nem vették igénybe azért, mert nem bíztak benne. A kutya iránti bizalmatlanság még a kutyavezetőknél is gyakran megmutatkozott. Pl. a kutyavezető nem engedte a kutyát a nyomon, hanem letérítette az általa vélt irányba, arra gondolva, hogy az ő elgondolása helyes, a kutya rossz nyomon halad. Számtalanszor bebizonyosodott azonban, hogy a határsértő abban az irányban volt, amerre a kutya akart menni. 

Gyakran találkozhatunk olyan esetekkel is, amikor a kutyától túlzott, lehetetlen feladatok megoldását követelik. Természetesen sikertelenség esetén semmitérőnek mondják és a továbbiakban is úgy bánnak, illetve gondoskodnak a kutyákról. Ilyen esetek lehetnek pl. amikor a határsértő nagyforgalmú útra ért, itt megszakadt a nyom, vagy olyan esetekben, amikor a látható nyomot körüljárják, összetapossák, és a kutya nem tudja a határsértő nyomait kivenni.

Gyakran volt arra is példa, hogy olyan határőröket küldtek kutyavezetőnek, akitől az őrsparancsnok valamilyen ok miatt meg akart szabadulni. Vagy olyan eset, amikor a kutyavezető a tanfolyam idejének nagy részét betegeskedéssel, orvosi kezelésre való járással töltötte.

A szerkesztőm egyébként nagyon dicséretesnek tartotta azt a fajta kritikus hozzáállást, melyben a szakma elismerte a hiányosságait. Szerinte ez sok esetben ma is hasznos lehetne. Az utolsó mondat pedig különösen mulattatta. Azt mondta, van, ami ezek szerint azóta sem változott. Kummantók voltak, vannak és lesznek :)

A kummantás kiküszöbölését a kor a kutyavezetők kiválasztásában látta.

  1. Kutyavezetőnek önkéntes jelentkezés alapján nyugodt, határozott, magabiztos határőröket kell kijelölni az elsőéves harcosokból.

  2. Csak olyan határőrök kerülhetnek kutyavezetői tanfolyamra, akik a fizikai fáradalmakat jól bírják, és teljesen egészségesek.           

 Az utasítás kétféle típusú szolgálati kutyát különböztetett meg, és behatóan szabályozta a felelősségi köröket. A kutyák ezek szerint járőrkutyák lehettek, vagy nyomozókutyaként szolgálhattak.

Külön érdekesség, hogy az akkori nyomozókutyákat arra is használták, hogy több gyanúsított esetén beazonosítsa, vagyis kiválassza az elkövetőt. Ez ma már elképzelhetetlen, hiszen ez a szagazonosító kutyák feladata, akik kizárólag ezzel foglalatoskodhatnak, egyéb nyomozati tevékenységekben, vagy kutatásban nem vehetnek részt (lásd részletesebben a szagazonosító kutyákról szóló részt itt http://cel-eb.reblog.hu/igazsagugyi-kutyavakkantas  ). 

A fenti kettős felosztás ugyan – más elnevezéssel - napjainkra is fennmaradt, mindazonáltal az ágazatokon belül egy nagyfokú specializálódás ment végbe. A közrendvédelmi kutyákat (járőrkutya, terrorelhárító kutya, robbanóanyag-kereső kutya) és a bűnügyi kutyákat is (nyomkövető, szagazonosító, személykereső, tetemkereső, kábítószerkereső, stb) az irányultságuknak megfelően képzik az ORFK Dunakeszi kutyakiképző bázisán. 

Az utasítás már-már mulatságos precizitással szabályozta a kutyák gondozásával, ápolásával kapcsolatos kérdésköröket is, ügyelve minden apró részletre az etetéssel, itatással, kenneltisztítással kapcsolatosan. 

„Az elkészített kutyatápot tisztára mosott etető edényben testmelegen kell a kutyának adni. Etetés után az etető edényt azonnal tisztára kell mosni, hetenként 1-2 alkalommal hamuval ki kell súrolni. „

Napjainkra a legnagyobb és talán legüdvözítőbb változás a szolgálati kutyák utánpótlásával kapcsolatban következett be. Utánpótlás alatt azt értjük, hogy a kiöregedett, vagy szolgálatra már alkalmatlan kutyák helyett új kiskutyák kerüljenek a rendszerbe. Ezt manapság leginkább a már ismertetett kutyavásár intézményével éri el a rendőrség, amellett, hogy saját tenyészállománya is van. Ha kíváncsi vagy a kutyavásárokról szóló bejegyzésemre, akkor kattints ide: http://cel-eb.reblog.hu/post-008

Az utasításból kiderül, hogy bizonyos okok miatt a határőrség a vásárlásról áttért a saját tenyésztésre (Kántor is saját tenyészetből származott). A tenyésztés egyes elemeivel kapcsolatban azonban enyhén szólva más elveket követtek, mint amit mi Magyarországon a 21-ik században megszoktunk (legalábbis szeretném azt hinni, hogy a tenyésztők már más módszereket alkalmaznak )   

Íme a szomorú valóság az utasítás tanúsága alapján:

...a kerületeknék állapítsák meg, hogy melyek azok a kutyák, amelyek küllemileg, emberelleni gyakorlatokban, szimatmunkában és munkaszeretet tekintetében alkalmasak a tenyésztésre.

Egy anyakutyának egy évben csak egy alkalommal lehetnek kölykei. A szaporulat helyes és sikeres felnevelése érdekében általában a tavaszi kölyköket kell megtartani.

A kölyökkutyákat a kerületi kutyaügyi előadó és a kerületi állategészségügyi szolgálatvezető 5-8 napos korukig felülvizsgálják (alombírálat),  és csak azokat a kölyköket hagyják meg további tartásra, amelyek hibátlanok, szépen fejlettek.

A kölyökkutyákból 4, esetenként 5 db-ot lehet meghagyni. Az alombírálatnak az alábbiakat kell figyelembe venni:

  • - Lehetőleg kan ivarú kutyák maradjanak meg

  • - Ne legyenek a kölykök tarkák, jegyesek (fehér körmök, fehér papucsok, fehér mellfoltok)

Az alombírálatnál nem megfelelőnek tartott kölyköket ki kell irtani. Ilyen kölyköt az anya alatt tovább tartani, vagy elajándékozni szigorúan tilos.

Az őrsökről bevonult anyakutyák a kölykök elválasztásáig (kb 8-10 hét) maradnak a kerületnél, majd visszamennek eredeti szolgálati helyükre.

Azt a kölyköt, amelyik a 6. hónapi korban való felülvizsgáláskor alkalmasnak mutatkozott, a kapott névhez kell szoktatni, esetenként szolgálatba kell vinni, folyamatosan meg kell tanítani a fegyelmi, ügyességi, és ember elleni gyakorlatokra, meg kell tanítani a terepkutatásra, és a saját nyom követésére.

A felülvizsgálások alkalmával nem megfelelőnek minősített kölyköt vagy kölyköket ki kell irtani (agyonlövés, keserűsó-oldat). Alkalmatlannak minősített kutyát tovább tartani vagy valahová kiadni szigorúan tilos. 

Nem tudom, hogy milyen is lehet az a keserűsó oldat, de lehet, hogy inkább az agyonlövésre szavaztam volna. Belegondolni is borzasztó, hogy min mehettek keresztül azok a kicsit, az pedig különösen érthetetlen, hogy egy hat hónapos koráig képzett, kézhez szokott négylábúval hogy tehettek ilyesmit.

Az azonban megnyugtató, hogy ez manapság már nem történhet meg. Néha muszáj ismernünk az elborzasztó múltat, hogy a jelent a valós értékén tudjuk mérni.

Fentiek után könnyű belátni, hogy abban a korban nem rúghattam volna labdába. A szolgálati kutyáktól ugyanis ugyanannyira elvárás volt, hogy nagy termetükkel és erős izomzatukkal lefegyverezzék a támadót, mint hogy a nyomot kilométereken át követve ráleljenek a bűnözőre, vagy adott esetben ki is válasszák több személy közül a gyanusítottat. Mindehhez társult még egy olyan szigorú küllembeli elvárás, amelyet a legkegyetlenebb kiválasztási eljárással kívántak elérni az utánpótlásért felelős személyek. Mindezek ellenére csodálattal nézek arra a korra sok szempontból. A merev, mai szemmel talán kíméletlen kiválasztás és kiképzés olyan eredményeket hozott, amelyet a mai korban, amikor csak részfeladatokra specializálják a kutyát, szinte lehetetlen elérni.  

Tartsatok velem legközelebb is!

Nózi

Kövess engem facebook-on is! Kattints ide: https://www.facebook.com/nozinaploja/