Azt ismered, amikor nem a kutya megy a bűnügyi helyszínre, hanem a bűnügyi helyszín megy a kutyához? Brrr. Mi van? Ez elsőre biztosan zavarosan hangzik, pedig egyáltalán nem az. A találós kérdés megfejtése a szagazonosító kutya. Ebben a bejegyzésben róluk szeretnék egy kicsit mesélni. Erre két nyomos okom is van. Az egyik ok egy elvarratlan szál egy korábbi bejegyzésemben írt bűncselekménnyel kapcsolatban (szigetközi marihuána-ültetvény), a másik, nyomosabb indok pedig az, hogy a szagazonosító helyiség hűvös padlóján jókat lehetett szunyálni, amíg a Gazda a papírmunka fölött görnyedezett. 

 Felmerül azonnal a kérdés, hogy mivel is foglalkozik a szagazonosító kutya? Miben más, mint a sima nyomkövető kutya? Talán mindenki látott már olyan filmet, amikor egy álcázott tükörfal előtt 5 embert állítanak sorba, akik közül a sértettnek, vagy a tanúnak a tükörfal másik oldalán állva ki kell választania, hogy szerinte ki volt a tettes. Na pont ugyanezt csinálja a szagazonosító kutya is. Nem, nem áll két lábra a tükörfal előtt, hogy jobban lásson, és elvakkantja, hogy jobbról a negyedik, hanem a szagokkal csinálja ugyanezt.  Kap öt szagot, és azok közül megmutatja, hogy melyik azonos a gyanúsított szagával. Mindezt egy speciálisan felszerelt helyiségben teszi úgy, hogy el sem hagyja a rendőrség területét. Emiatt mindig is sajnáltam szegény Dodót, a győri szagazonosító kutyát, aki soha életében nem járt a rendőrségi falakon kívül. Ő hallomásból sem ismerte a bűnügyi helyszínek zsongását, a keresés eufórikus örömét, és soha nem érezte a félelem szagát, amit a bűnözők csak úgy árasztanak magukból.

Ennek ellenére borzasztóan fontos, amit csinálnak, főleg azóta, mióta a bíróság önálló bizonyítékként fogadja el az azonosítás eredményét. Dodó legnagyobb eredménye egy véres fejsze nyeléről vett szagnyom beazonosítása volt a fejszét tartó kéz tulajdonosával.

A bíróság a gyilkosság kimondásakor bizonyítékként értékelte az igenlő kutyavakkantást is.

Azt gondolom, hogy igencsak büszkék lehetünk arra, hogy a kétlábúak ilyen szintre emelték az ebekkel való együttműködést.

Persze ez nem volt mindig így. Kántor korában a szagazonosítást még ugyanaz a kutya csinálta (ha csinálta egyáltalán), aki a nyomkövetést elkezdte. Akkoriban az azonosítás kb. annyit jelentett, hogy Kántor a füstös kiskocsmába érve jól seggbe harapta a vendégek közül azt, akinek a szagát addig követte. Ez a megközelítés azonban nem volt tartható sokáig.  Ahogy az urbanizáció begyűrűzött, a bűnözők sem gyalog menekültek már, hanem autóval, ahol a nyom sajnos megszakadt… 

Addigra azonban már oly mértékben megnőtt a bizalom ebtársaim teljesítménye iránt, hogy tudományosan is foglalkozni kezdtek a szagok birodalmával. Noha az embernek mind a mai napig nincs a leghalványabb fogalma sem a szagok világáról, arra azonban kilyukadt, hogy minden kétlábúnak saját, különálló, rögzíthető és azonosítható szaga van. Az, hogy ez a marha nagy felfedezés miért tartott évtizedekig, nem tudhatom. Miután erre rájöttek, célirányosan elkezdték gyűjteni a bűnöző által a helyszínen hagyott szagnyomokat (mindezt persze még azelőtt, mielőtt a fél világot összeporozták volna az ujjnyomok utáni keresésben). 

Hogy a gyakorlatban hogyan is zajlik ez, azt egy igazi, életből vett példával fogom szemléltetni, méghozzá azzal az esettel, amikor a Gazdával egy szigetközi marihuána-ültetvényt sikerült lefülelnünk.  Aki bővebben is kíváncsi az előzményekre, az olvassa el a kettővel korábbi bejegyzésemet.

Nos, a gyanúsított keményen tagadta, hogy bármi köze lett volna az indiai kender termesztéséhez. Az inkriminált ház nem az övé volt, és furmányos módon még arra is gondolt, hogy kesztyűben ápolgassa szeretett növényeit, mert a technikusok egyetlen árva ujjlenyomat-részletet sem találtak a helyiségben. Még szerencse, hogy a porozás megkezdése előtt a Gazda gondosan szagmintát vett minden olyan tárgyról, amelyhez az elkövető hozzáérhetett. A szagok ugyanis egy bőr – vagy textilkesztyűn keresztül is remekül áramolhatnak.

Volt ott például egy kis kanna, amivel emberünk minden bizonnyal magában dudorászva locsolgatta kedvenceit. A Gazda ezzel kezdte. Kinyitotta a fémből készült kincses bőröndjét, és – miután gumikesztyűt húzott - elővett belőle egy zacskót, amiben pelenkák voltak. Nem, nem volt senkinek sem szüksége tisztacserére, a szag levételéhez használnak mind a mai napig Ágnes pelenkát. Ez annyira jól megtartja a szagot (akár évekig is), hogy külföldi rendőrök is Magyarországról importálják ezt a fontos szagrögzítő eszközt. 

A Gazda egy csipesszel kiszedett egy pelenkát, majd néhány percig a kanna fogantyújához rögzítette. Miután levette, a pelenka egy befőttes üvegben landolt, amit jó erősen lezártak, és felcímkéztek. Ugyanezt a műveletet elvégezte még egy kislapát nyelén, és egy vizespalackon is. Csakhamar az asztalon sorakoztak a teli üvegek. Hm.. jó kis desszert, mi?  Ezek a különleges „befőttek” mennek majd a szagbankba, ahol addig tárolják a különböző bűncselekmények helyszínéről összegyűjtött szagokat, amíg az elkövető beazonosítására sor nem kerül, vagy amíg le nem jár a szavatosságuk (vagy ahogy a lánykölyök mondja, a zamatosságuk).  

Szagbank

No de mi történt ezután?

Az első rendes kihallgatása alkalmával emberünket a vizsgáló tiszt megkérte, hogy néhány percig szorongassa Ágnesünket, így hiába is tagadott makacsul a szája, a szaga szebben dalolt, mint egy énekesmadár. A megszorongatott Ágnes ezúttal is egy dunsztos üvegbe, a dunsztos üveg pedig a Gazda kezébe került. Nem volt hátra más, mint a gyanúsított szagának összehasonlítása a helyszínről vett szagokkal.

A Gazda azonnal szólt a szagazonosító kutya, Dodó gazdájának, hogy kezdődhet a móka, ő maga pedig, kezében a pár perccel azelőtt levett szagokkal, elindult a szagazonosító helyiségbe, hogy előkészítse azt az eljárásra. Mint korábban azt említettem, ez a helyiség kizárólag erre a célra van fenntartva, de mivel nem egész álló nap dolgoznak itt négylábú társaim, sokszor kihasználom az alkalmat, hogy errefelé ejtőzzek. Meglepően üres, hosszú és keskeny helyiségről van szó, nincs itt semmiféle berendezés, a talajon is csak öt, egymástól egyforma távolságra felállított, karácsonyfa-talpnak kinéző kis állvány árválkodik.  Azt az üveget, amely foglyul ejtette gyanúsítottunk szagát, az első kis talpacskában helyezte el a Gazda, majd a többi állványba is kerültek üvegek. Azokban más emberek szagnyomai voltak, olyanoké, akiknek semmi közük az ügyhöz. Lehet, hogy korábbi, már lezárt bűncselekményből maradt szagok azok, de pl. ebben az azonosításban még maga a Gazda is megszorongatott egy Ágnest, és az utolsó állványban álló üvegbe tette. 

Ebből is látható, hogy mennyire megbíznak bennünk már az emberek, a Gazdában fel sem merült, hogy Dodó majd az ő szaga mellett dönt. (Egyszer azért a vicc kedvéért ráveszem Dodót, hogy csináljuk meg ezt a balhét J Kerekednének a szemek, azt hiszem.)

 A marihuána-ültetvényről korábban szerzett szagokat a Gazda kihozta a szagbankból, és a terem sarkába, a földre tette.

A terep mostantól Dodóé volt, én pedig izgultam, hogy minden rendben menjen. Végül is magam is felelős voltam ezért az ügyért. Dodó az őt vezető rendőrrel együtt jött be a terembe, mi pedig a Gazdával egy üvegajtón keresztül néztük végig az összehasonlítási műveletet. Szegény Dodó nagyon izgatott volt, ami nem csoda, hisz az ő életébe az hozza a fényt, hogyha a kennelből az azonosító helyiségbe viszik.

Alig várta már, hogy dolgozhasson, úgy nyomta bele az orrát a földre tett befőttes üvegbe, mintha csak gyulai kolbásszal lett volna tele.

Ezután az állványokhoz sietett, és egyesével beleszimatolt a „befőttekbe”. Mondanom sem kell, az elsőnél már le is feküdt, és döntését még egy türelmetlen vakkantással is kifejezésre juttatta.

Ezzel azonban nem volt vége. Valami furcsa okból kifolyólag a kétlábúaknak nem kell elsőre elhinni a kutya választását, ezért az állványokba tett üvegek sorrendjét megváltoztatva még négyszer megismételték a műveletet.  Senkit sem lepett meg, hogy Dodó mindig az ültetvényes szaga mellett tette le a voksát.        

A sikeres azonosítást aztán jegyzőkönyvbe vették, no meg videóra is rögzítették. Ezek után merje azt mondani az a fiatalember, hogy nem ő palántázott meg szüretelt!

Sajnos ezúttal sem tudok megnyugtató részleteket szolgáltatni arról, hogy milyen ítélet született. Az esetet szem elől tévesztettük, miután ügyészségi szakaszba került. Azért bizakodó voltam, hogy a bíróság ezúttal is figyelembe veszi, és bizonyítékként értékeli Dodó vakkantását. Mindig is szilárdan hittem, hogy az igazság győzedelmeskedik, hiszen enélkül nem tudtam volna olyan lelkesen dolgozni én sem.