Évekkel ezelőtt hallottam először a kutyás akadályfutásról, a Hard Dog Race-ről (HDR). Azonnal megtetszett, de amikor a Krónikás megnézte a nevezési díjat, elsőre eltántorodott. Ki az, aki ennyit fizet azért, hogy a kutyájával futhasson egy erdőben? – kérdezte. – Hiszen ezt ingyen is meg tudjuk tenni. Kimegyünk a ligetbe, és futunk. Oké, a HDR-en akadályok is vannak, hát majd mi átkúszunk néhány kidőlt fa alatt – okoskodott...és persze soha nem mentünk futni az erdőbe. Mert egyedül nem buli. Mert nincs kivel osztozni az élményen. Mert nincs kivel versengeni.

Két évvel ezelőtt jártam úgy istenigazából ezen a rendezvényen, de ekkor még csak szigorúan megfigyelő státusban. Az én dolgom csak annyi volt, hogy heverésszek az árnyékot adó bokrok alatt. Innen remekül megfigyelhettem a sok lihegő fajtársamat, köztük Archi hadnagyot, akit elkísértünk a futamra. A lánykölyökkel indult a babérokért. Nem kellett sok idő, hogy engem is magával ragadjon a versenyszellem. Irigykedve néztem, ahogy a gazdák és ebeik egy szívvel, egy lélekkel teljesítették a távot, és a boldogságuk a célba érés pillanatában leírhatatlan volt.

Megirigyeltem azt a pillanatot. Nem a csillogó érmet, nem a zsinóros labdát, HDR-es pólót és a sok más ajándékot, egyszerűen az élményt irigyeltem Architól. Hat láb, két szív, egy büszkeség. Ez a HDR mottója, és én ezt abban a pillanatban megértettem ennek a mottónak a lényegét.  Én is akartam egy ilyen élményt a kétlábúim valamelyikével.

Idén Nagymaroson került erre sor. Jobb híján a Krónikással futottam, de hát nem panaszkodom, hisz mindketten senior kategóriának számítunk, így igazán összeillünk. Én 11 éves vagyok, a Krónikás meg...naaaa.... most a fejemre csapott, nem árulhatom el.

Az időjárás pompásan alakult a verseny napján. Korán kiértünk, de így is tele volt már a hatalmas, füves placc minden rendű és rangú ebbel. Amerre csak a szem ellátott, kutyák vették birtokba a területet. Pedigrések és pedigrétlenek, nagyok és kicsik, pöttyösek és csíkosak, fiatalok és öregek. 1300 kétlábú az 1300 kutyával. Vagy többel. Nem számoltam meg egyesével, de hogy jó sokan voltunk, az biztos. És milyen fegyelmezett, milyen lelkes társaság! Néhány összemordulástól eltekintve semmiféle incidensnek nem voltam tanúja. Példásan viselkedett minden két-és négylábú. És hát a hangulat, kérem! Felhőtlen volt, akárcsak az égbolt azon a napon. Néhány helyütt vásári forgatagra hasonlított, megint máshol csendes piknikre az árnyas fák alatt, a cél és a rajt körül pedig hamisítatlan versengős hangulat uralkodott. Egyre erősebb lett a felismerés bennem, hogy valami nagyon különlegesnek vagyok a részese. Kutyák és emberek. Együtt, egy célért, vagy éppen egymás mellett, békésen.  Ez az esemény elképesztően sokat tesz a kutyatartási kultúra megteremtéséért. Ékesszóló bizonyítéka a közhely igazságának, miszerint a kutya az ember legjobb barátja. De nemcsak barátja. Társa is. Harcostársa, bajtársa, segítője.  

Na de térjünk  vissza az én futamomhoz, ami a regisztrációm szerint egészen pontosan 10.15 perckor indult. Úgy ám, szigorú beosztás szerint. Rendkívül markáns rajtszámot kapunk. A 666-at. 

A Krónikás persze rögtön sipárogni kezdett. Ez a fenevad száma, jobb lenne ha mégsem indulnánk – kesergett, de végül jobb belátásra tért. Én sokat vártam ettől a rajtszámtól. Lehet, hogy ez egy titkos jel. Lehet, hogy nekünk nem is egy patakon, hanem egyenesen a Stix folyón kell átverekednünk magunkat, mint Dante poklában, és megverekedni Kerberosszal, a háromfejű kutyával, aki a bejáratot őrzi. Szerintem én elbírnék vele is. Persze semmi ilyesmire nem került sor. Ugyanaz a 16 akadály várt minket is az árnyas erdőben, mint a többieket. Szinte gond nélkül vettük mindet. Az első vizes akadálynál meglepődtünk. Olyan hirtelen mélyült a patak, amin át kellett kelnünk, hogy az előttünk futó versenyző elveszítette az egyensúlyát, és a feje búbjáig a víz alá merült. Persze az egyensúlyvesztéshez az is hozzájárult, hogy a kétlábú nem bízott a kutyája úszástudományában, és magasan a feje fölé emelve kísérelte meg az átkelést. Kiderült, hogy mégiscsak tudott úszni a kiskedvenc. Még szerencse.

​

De ők sem jártak jobban:

Ezzel a hasznos tudással felvértezve léptünk a sebesen zúgó folyamba (na jó, patakba). Kiderült, hogy a víz a legmélyebb pontján is csak derékig ért a Krónikásnak, én meg békésen úsztam mellette, míg elértük a túlpartot.

Ilyen akadályokból volt még néhány, megspékelve néhány nyalánksággal, úgy mint betongyűrűn átkúszás a patakból kilépve, illetve a víztükröt átszelő vasrács alatt bújkálás.

Néhány akadály csak a Krónikásnak okozott fej(illetve izom)törést. Ilyen volt például a lelógatott autógumik között való átverekedés. Én simán átfértem alatta.

A betonvödör cipelés, a 30 kg-os kutyatáp-cipelés, vagy a súlyokkal megrakott mellény viselése miatt sem az én fejem főtt, nekem meg sem kottyant.

 

Az ilyen akadályok után persze csiga üzemmódba kapcsolt a csapattársam, nekem kellett húzni őt. A legjobban a kúszásokat szerettem, olyankor igazán közel érezhettem magamhoz a Krónikást. Mint megtudtam, a rajt és a cél előtt különös fontossága van a kúszásnak. Olyan speciális szőnyegen haladunk át, amely aktiválja a futamidőt hitelesítő chipet. A rajtnál a karórába ültetett chip aktiválódik, a célnál pedig rögzítik az elért eredményt.

A digitális korszakban persze ez nem meglepő. Gyorsan megkaptuk a végeredményt, ekkor újra sokkot kapott a krónikás. 669. helyen végzett az 1300-ból. Ez lett az összesített eredménye, ami szerinte túlzottan is közel van a sátáni rajtszámhoz.  Pedig alapjában véve örülni kellene. Ez egy erős középmezőny, amire szerintem büszke lehet. Legalább jövőre lehet javítani. Merthogy jövőre is ott a helyünk. Hogy együtt éljük meg ezt az élményt, hogy versengjünk másokkal, de leginkább azért, hogy legyőzzük önmagunkat. 

https://www.facebook.com/nozinaploja/

(zárójeles, apróbetűs, igazából nem fontos információ következik, szerintem felesleges tovább olvasnod, unalmas rész fog következni. Ha mégis eljutottál idáig, hát tessék: Archi hadnagy is teljesítette a távot, a 190-ik helyen zárt. Igen, jobb, mint az enyém. De csakis a Krónikás miatt van. Feltartott.)

Kövess engem facebookon: https://www.facebook.com/nozinaploja/

A facebookon meg tudod nézni a versenyen készült drónos kisfilmet. Tarr Csongor munkája.