A 2016-os év csakis jobb lehetett, mint az azt megelőző. Legalábbis miután meghoztam magamban azt a döntést, hogy a nyugdíjaztatásom okán nem fogok mély depresszióba esni. Úgy éreztem, muszáj új elfoglaltság után néznem, különben olyan leszek, mint a szűk ketrecbe zárt medve, aki üveges tekintettel ingatja a fejét a rács előtt. Először azt hittem, minden bajomra gyógyír lehet, hogyha a tanult szakmámmal, a kábítószer kereséssel kapcsolatos szép emlékeket és sikereket olyan mélyen elásom, mint a tavalyi velőscsontot az udvarban, amit azóta sem találok. 

Nem használt. A gondolataim nem engedelmeskedtek nekem, és folyton rám támadtak.  Kutyául éreztem magam. Aztán elhatározásra jutottam. Az életnek mennie kell tovább. Hisz ahogy a művelt kétlábúak is mondják, a kutya ugat, a karaván halad. Ekkor kezdtem írni a memoáromat. Megnyugtattak a kimondott és leírt szavak. Újra dolgoztam, igaz, csak fejben. Átéltem mindazt, ami rendőrkutyaként megadatott.  Azt, ahogy a rendőrséghez fújt a szeszélyes keleti szél, azt, ahogy a Gazdához kerültem, a kiképzésemet, a kutyavásárt, a drogsulit, az első éles bevetésemet, és a többi, emlékezetes esetet a marihuána ültetvényen, a kávéházban, vagy a börtönben. 

Az írással kapcsolatos sikerek hamar jöttek. Januárban indítottam útjára a blogomat, februárban már az Origó bloggerversenyének győztese lettem „közélet” kategóriában. Ehhez persze Ti is kellettetek. Ti, akik rendszeres és lelkes olvasói voltatok a Szerdai Szimat névre keresztelt heti magazinomnak, és folyamatosan bíztattatok nemcsak a blogon, de Nózi facebook oldalán is, ami időközben közel 3000 fősre duzzadt. A Szerdai Szimat sajnos egyéb teendők miatt egyelőre szünetel, de már vannak terveim az újjáélesztésével kapcsolatban Erről azonban később. 

Az év során a Nózi Hadtest is megerősödött. Januárban még csak Arcsival, az óriás uszkárral láttunk el rendszeres őrjáratot a kerítésünk mentén, de ahogy múltak a hetek, hónapok, újabb és újabb tagok jelentkeztek nálam ideiglenes, vagy állandó szolgálatra. Megismerhettétek Dobbyt, aki kétszer is vendégeskedett nálam. Az ő története nagyon furcsán alakult. Először segítettem neki megtalálni a gazdáit, utána pedig segítettem neki, hogy elkerülhessen a gazdáitól. Itt is köszönöm az Állat és Ember Állatvédelmi Egyesületnek, hogy Dobbyt pártfogásába vette, és nem hagyta meghalni. Na és ne feledkezzünk meg a nyávogó osztagról. Igen, igen, az év végére teljesen elmacskásodtam. Júniusban két,  csaknem újszülött cica került a kertünkbe rejtélyes körülmények között, és minden igyekezetem ellenére csak az egyiküket sikerült örökbe adnom. Füstös közlegény maradt, és egyelőre úgy tűnik, hogy a fáról mentett félszemű regrutát, Rémszem Mordont is még egy ideig a kiképzésem alatt tartom. Köszönet az Árva Lelkek Gödöllői Állatvédő Egyesületnek, hogy segítenek Rémszemnek szerető családot találni, és támogatják a gyógykezelését. 

Mindeközben sokatoknál szinte családtag lettem. Minden nap beszámoltam az örömeimről, a bánataimról, ti pedig minden nap együtt örültetek velem, vagy együttérzően vigasztaltatok.  Igyekeztem megosztani minden számomra fontos eseményt, bejelentkeztem a nyaralásomról a fonyódi kutyastrandon, és az „őszülésem” alkalmával is, Sároraljaújhelyről.  

A média is megemlékezett rólam az év során, teleugattam történeteimmel és terveimmel a Zsaru magazint, a Nők Lapja online magazint, az Rtl Klubot, és a Kutya magazint is. 

A legfontosabbat pedig a végére hagytam. Hosszas előkészítés és szakmai munka után decemberben megjelent a Könyvmolyképző Kiadó által jegyzett „Nózi nyomoz” mesesorozat első része, az Ékszerrablók nyomában. A történetekben végre azzá válhattam, ami mindig is szerettem volna lenni: igazi nyomozókutya. Olyan, aki éles eszével, kitartásával és állhatatosságával komoly bűnügyeket old meg…az elejétől a végéig.  A valóságban egy rendőrkutya sosem élvezheti igazán munkájának gyümölcsét, hisz csak egy keskeny szeletét látja a nyomozásnak, a könyvben azonban végre mindent megmutathattam …az elejétől a végéig. Talán még a felnőttek is élvezhetik ezeket a történeteket, hisz jó néhányan meg is tiszteltek a jelenlétükkel a könyvbemutató alkalmával. A könyv mostanra már minden könyvesboltban kapható, vagy megrendelhető bookline-on, vagy a kiadó webboltjában.

A jövőbeni célokról csak lelkes csaholással  tudok beszélni.  Az írásba belejöttem, mint kiskutya az ugatásba, így remélem, hogy a mesesorozat további részei a 2017-es évben megjelenhetnek. Terveim között szerepel a Szerdai Szimat újjáélesztése is, amelyben híres emberek négylábúiról emlékezem majd meg, és persze nem maradnak el a napi posztok sem, melyekben boldogan osztom meg veletek a mindennapjaimat.

BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁNOK! 

Tartsatok velem 2017-ben is!

Kövess engem facebookon is!