Nagyon régen jelentkeztem hosszabb fényképes beszámolóval, amiért egy kicsit szégyellem is magam, de tudjátok, egy igazi kisnyugdíjasnak sosincs elég ideje. Szerencsére a kétlábúim mindig kitalálnak nekem valami építő jellegű elfoglaltságot, így a nyugdíjasok rémálma, az unalom, vagy a mellőzöttség érzése nem fenyeget.  Legutóbb a fonyódi kutyás strandra látogattunk el, és úgy éreztem, hogy ezt az élményt veletek is meg kell, hogy osszam.

A kétlábúim már régóta tervezték azt a biciklitúrát, amelynek egyik állomásaként a fonyódi kutyás strandot jelölték meg (nem, nem úgy jelölték meg, ahogy mi, kutyák szoktuk, mert a strandon vannak mobil wc-k is).

A fonyódi kutyás strand a Fonyódi Rendőrkapitányság mellett található, így el sem lehet téveszteni. Természetesen nem hagyhattam ki, hogy a kikötőben horgonyzó rendőrhajókkal pózoljak, és szégyen vagy sem, elérzékenyültem a „Police” felirat láttán. 

Milyen szép idők is voltak, amikor ezt a feliratot az oldalamon viseltem! Például, mint alant, amikor egy házkutatáson csaptam le a drogdílerre. 

No de félre most a nosztalgiával.

Elhagyva a rendőrség épületét és a hajókikötőt, csodálatos látvány tárult elém. Szimatolásra csábító középmagas, de rendezett fű, árnyas fák alatt pihegő kutyalányok, na és persze a Balaton semmivel össze nem téveszthető,  zöldes színe. A strand a kutyasportok kifogyhatatlan tárházát nyújtja. Amíg megtaláltuk a helyünket egy csodás platánfa alatt, az alábbi sportágak négylábú képviselőivel találkoztam: frizbizés, labdázás, úszás, birkózás (remélem, hogy a birkózásban részt vevő kis tacskó sportnak élte meg, hogy a kissé túlvezérelt vizsla leteperte)

Nos, a strand igazán boldog, farokcsóválós perceket okozhat minden kutyának. Pontosabban azoknak, akik hajlandóak betartani a kulturált együttélés szabályait. Itt ugyanis extra magas az egy négyzetméterre jutó mancsok száma, ezért nem tanácsos beugatni egymásnak. 

Ezt a főszabályt hellyel-közzel minden eb betartotta. Arra is odafigyeltek fajtársaim, hogy kizárólag jól szocializált kétlábúakat hozzanak a strandra, akik megfelelő módon tudnak hozzájárulni a fenti főszabály érvényesítéséhez. Ez alól csak egyetlen kivételt láttam ott-tartózkodásom során. Egy acsarkodó, fogát csattogtató ebtársam gazdája úgy próbálta jobb belátásra bírni kedvencét, hogy a legédibédibb hangsúlyát bevetve, buksi simogatás közben „szidta meg” meg rosszalkodó kutyáját. Fajtársam természetesen ezt bátorításnak vette, és feljogosítva érezte magát arra, hogy támadjon. Szerencsére a másik, bölcsebb kétlábú még időben közbelépett. Ettől az atrocitástól eltekintve azonban (aminél még a kutyafuttatón is több van) semmilyen incidens nem zavarta meg a négylábúak és kétlábúak közös programját.    

Amikor megérkeztünk, már nagyon sokan kialakították saját kis piknikállamukat a placcon, és kezdtek bele az édes semmittevés művészetének gyakorlásába, ki-ki kedve szerint a napon, vagy a nagy platánfák árnyékában.  

Az emberek elengedhetetlen tartozékai, az autók a strand mentén díjmentesen parkolhatnak, ami okozott némi fennakadást a csúcsidőben. Szerencsére mi biciklikkel érkeztünk,  így a parkolással nem volt gond. A strandon semmilyen infrastruktúra nincs kiépítve (eltekintve a néhány mobil wc-től) , de jó hír,  hogy egy öt perces sétával eljuthatunk a rendőrkapitányság másik oldalán fekvő strandig, ahol viszont kávézók, étkezdék, strandfelszerelések garmadája vár mindenkit. Igaz, hogy ezen a partszakaszon a vízbe nem lehet bemenni kutyával, viszont a kiszolgáló egységek 90 %-a tárt karokkal fogadja az ebeket is.     

Visszatérve a kutyás strandra:  a füves terület és a magyar tenger hullámzó vize között demarkációs vonalként húzódik a jól megszokott szocreál betonozott sáv, amelyet három vagy négy helyen szakít meg a Balatonba vezető lépcső. 

Ezeken a helyeken kutya nagy volt a forgalom, annak ellenére, hogy a strand szélén, egy tengerpartot idéző partrészen szépen, szakaszosan is be lehet gyalogolni a vízbe. Amikor kipróbáltuk azt a helyszínt, megértettem, hogy miért választja majdnem mindenki a lépcsőt. A törött kagylók tömkelege össze-vissza vágta a lábamat.

A vízbe érve senkinek sem lehetett oka panaszra. Szemben a szemet gyönyörködtető badacsonyi hegyek magasodnak, a víz meleg és lágyan hullámzik, a talajt puha homok fedi, a kétlábú pedig maximálisan igyekszik betölteni a neki szánt szerepet, és élvezettel dobálja nekünk a labdát/gyűrűt/sípolós csirkét. 

A víz jótékony hatása, hogy eltünteti a társadalmi és egyéb különbségeket. Itt kortól, nemtől, mérettől, vallástól és a Gazda pénztárcájától függetlenül mindenkinek ugyanolyan ázott kutyaszaga van. 

Sőt, úszás közben végre a kistermetűek is egyenrangúnak érezhetik magukat nagyobbra nőtt társukkal. Én például lakótársamat és segédtisztemet, az óriás uszkár Archit simán leúsztam.

A strand remek lehetőséget kínál arra is (kétlábúnak és négylábúnak egyaránt), hogy szociális hálónkat szövögessük. A felszínes kutyakommunikáción túl, amely kimerül a fenékszimatolásban, igazán értékes barátságokra is lehet itt találni, nem is beszélve a mindenki által vágyott szerelemről. Azt hiszem, bátran mondhatom, hogy engem is meglegyintett itt ez a mély érzés, de mivel nem tudtam dönteni Mia és Happy között, inkább lemondtam a nagy románcról.

Rövid kis esszémet az alábbi összegzéssel zárom:

Miért bölcseEBb az embernek kutyával menni a strandra:

  • A kétlábú nyugodt szívvel mehet úszni, és otthagyhatja a holmijait a parton. Elég, ha kutyáját ráülteti az értékeire, máris megvan az őrző-védő szolgáltatás. (Rottweilerek előnyben)
  • Cukiságunkkal hozzájárulhatunk a kétlábúak szociális életéhez, közösségi életük kiteljesedéséhez (csajozáshoz/pasizáshoz)
  • Megadhatjuk az embereknek azt a jó érzést, hogy a közös strandolással törleszthetnek egy keveset abból az adósságból, amely az idők során felhalmozódott az ember- kutya szövetségében.  

kövesd a mindennapjaimat a facebookon is: https://www.facebook.com/nozinaploja/