A mai bejegyzésben egy régi ismerőst látogatunk meg a börtönben. Emlékeztek még a kétajtós szekrény barátunkra, akit a fogdában ismertünk meg? Ha nem, az sem baj, a történeten mit sem változtat. Ha azonban nem tudnál élni az előzmények ismerete nélkül, akkor kattints ide http://cel-eb.reblog.hu/post-011 . 

Alábbi képen úgy tűnhet, mintha én lennék bebörtönözve, de mindenkit megnyugtatok, ez csak egy speciális kutyautánfutó. Mivel ehhez a poszthoz saját készítésű belső képeket nem tudtam felhasználni, ezért be kell érnetek most ezzel :)

Izgatottan vártam az első látogatásomat a Győri Büntetés-végrehajtási intézetben, magyarul a börtönben. A Gazda beszélgetéseiből ugyanis azt szűrtem ki, hogy izgalmas hely lehet a kereséshez. Ekkorra ugyan már elég sok tapasztalatot gyűjtöttem össze a bűnözőkkel kapcsolatban, azt azonban elképzelni sem tudtam, hogy milyen lehet az, ha összezárják őket. Az első látogatás óta tudom, hogy a börtön a legnyomasztóbb hely a világon. Az a nehéz vasajtó, amin át beléptünk, két különálló világot választ el. A szabad világhoz képest, ahol ezernyi színben, szagban és hangulatban tobzódhatunk, a börtön mindenből csak egyet kínál. Nincs választási lehetőség. Színek tekintetében a szürkét (és annak ötven árnyalatát) . A szürke falak és szürke rácsok közt élő, szürke rabruhát viselő elítéltekre szürkéskék egyenruhás smasszerek vigyáznak. Még szerencse, hogy ebtársaimmal együtt mi nem a színek nyomán tájékozódunk, mert azt hiszem, itt rögtön eltévednék. Ami a szagokat illeti, egy furcsa egyveleg vágott mellbe, amint beléptem ide, ami aztán uralta a börtön teljes területét a folyosóktól elkezdve a zárkákon át a dühöngőig. 

Olyan töménységű volt a keverék, hogy szinte rabul ejtette nazális szenzorjaimat. Először meg sem tudtam állapítani az összetevőit, ám ahogy érzékelőim lassacskán hozzászoktak a koncentrációhoz, orrbatűnővé váltak az alkotóelemek. Az enyhe fertőtlenítő szagú, állott felmosórongy szaga keveredett mindenütt az emberi kipárolgás és testnedvek szagával. Az izzadságban egyetlen komponens lüktetett: a bukott ember szaga, ami különös egyvelege a szomorúságnak és a tehetetlen dühnek. Ennek a hangulatnak ilyen dózisban megrendítő ereje van. 

Az egyetlen felüdülési pontot talán csak az az irodahelyiség jelentette, ahová az elítélteknek küldött csomagokat helyezték, a dobozokból ugyanis – jobb esetben - dohány, kávé és tea szaga áradt. A hozzátartozók akkoriban havonta két alkalommal élhettek a csomagküldés lehetőségével, de mielőtt átadták volna a pakkot a címzettnek, a rab jelenlétében kibontották, és ellenőrizték a tartalmát. Egyes esetekben, amikor gyanú merült fel arra, hogy esetleg kábítószert is rejthet a küldemény, a bv-sek drogkereső kutyát hívtak a rendőrségtől. Így kerültem képbe én is azon a – számomra – emlékezetes napon, amikor újra szemtől szembe találtam magam azzal az emberrel, akihez egy korábbi bejegyzésben már lehetett szerencsétek. Az a tetovált kétajtós szekrény egy kicsit nekem is köszönheti a rács mögötti életet, mert noha annak idején a házkutatással elkéstünk, később mégiscsak sikerült őt a nyomozóknak összefüggésbe hozni egy kábítószerbandával. Pedig eredetileg nem is drogterjesztés miatt, hanem kerítésért került a fogdába.

Nos, amint a csomagszobába léptünk, ott állt ő. Ha egyáltalán ez lehetséges, még nagyobbra gyúrta magát, testét pedig még annál is több tetkó borította, mint amennyire emlékeztem. Két másik rab is állt mellette, akik, amint megpillantottak, halk kuncogásba kezdtek. Elítéltünk azonban egyáltalán nem nevetett. Ehelyett furcsa módon a külső helyszínekről oly ismerős félelem szagát kezdte el ontani. Talán emlékezett arra, ahogy a legutóbb lebukott nálam. Most már tényleg kíváncsi voltam a neki küldött csomagra. Miután a Gazda váltott néhány szót a smasszerekkel, azok intettek a fogvatartottaknak, hogy tegyék a csomagokat a földre. Kis idő múlva jó néhány zárt doboz sorakozott a padlón. Ekkor jött el az én időm. Egyenként végigszimatoltam a dobozokat, keresve a jól ismert és keresett szagok valamelyikét. Az első háromból csak dohány, kávé és teaillat kunkorodott ki, ezért hamar továbbléptem. A negyedik dobozba a dohány mellé szalámi került, melynek eredményeképpen csorogni kezdett a nyálam. Gyorsan továbbálltam innen is, és hozzáfogtam az ötödik csomag ellenőrzésének. Beigazolódott, amit halványan már korábban is éreztem, a csomag kokót rejtett. Egyértelmű jelzéssel adtam mindenki tudomására a kutatásom eredményét, és a szokásos kaparást még néhány vakkantással is megtoldottam. Nem volt nagy meglepetés, hogy kinek jött a csomag. A tulajdonosa L. Róbert, a kétajtós szekrény még erősebben kezdte el ontani magából az izgatottság szagát. A Gazda megdicsért ugyan, de tudtam, hogy ezzel még nincs vége.  Mivel valamilyen furcsa okból kifolyólag a csomagátvizsgálásnál nem szabad elsőre hinni a képzett rendőrkutyáknak, azért a Gazda összekeverte a pakkokat, és újra indított. Mintha csak itt-a-piros-hol-a-pirosat játszanánk. Kicsit dühített, hogy háromszor is próbára tett, de persze nem fogott ki rajtam.   

Végre az őrök kinyitották a dobozt, amiből – mint ahogy az a fenti jelentésben is áll -  cigaretta, csokoládé egy 3 zacskónyi porkávé került elő. Hogy végül mi lett a doboz sorsa, nem tudom. A smasszerek elvitték további vizsgálatra. Annyit azonban tudok, hogy a porkávé, és minden „por alakú készítmény (pl.: cappucino, leves por, 2in1, 3in1 instant kávé, üdítőital por, mosópor stb” - részlet BV tájékoztatóból)  eleve tiltott terméknek minősül, ugyanis könnyen összevegyíthetőek olyan kábítószerekkel, mint a kokain, ami szintén por alakú. Ha sikerül bejuttatni a csomaggal, már csak szét kell válogatni. Porszemenként, mint Hamupipőke! Néhány csicska eldolgozgathat rajta egy pár hétig, de végül is ráérnek.

Furcsa módon a másik fogvatartott dobozából is elkoboztak valamit. Egy doboz nyugtató tea nem ment át a szűrőn. Hogy miért, azt később a Gazda telefonbeszélgetéséből tudtam meg. Kiderült, hogy vannak olyan teák, amelyekből könnyedén készíthető bódító hatású szer. Elég, hogyha egy liter vízbe 30-40 filtert lógatnak. Ezt odabent úgy hívják, hogy dobi (a hívásra azonban a házimanó nem jelenik meg, vagy csak akkor, ha eleget ittál a teából!).

A csomagátvizsgálást követően utunk L. Róbert zárkájába vezetett, ahol további érdekes felfedezéseket tettem, de ez maradjon a következő bejegyzés titka. Várlak vissza titeket. 

Nózi

Kövess engem Facebook-on is! Kattints ide!