Az előző bejegyzésemben megtudhattátok, hogy alakult az első éles bevetésem. Utólag belátom, tizenkettő-egytucat helyszín volt, nekem mégis különleges. Mindennaposak voltak az ilyen jellegű történetek, ezért hasonlókkal nem fárasztanálak benneteket, inkább azokat osztom meg, amelyeket valami miatt érdekeseknek vagy szokatlannak tartottam. Az alábbi történet például ilyen.  

Lupo elvesztése után sok minden megváltozott. A Gazdám magához vett egy másik drogkereső kutyát, egy fekete spánielt, aki korábban egy soproni rendőrhöz tartozott. Cipfernek hívták, és nem sok vizet zavart. Még a méretével is elégedett lehettem, hiszen az általam felállított mosómedve mércén belül maradt.  

Az a bizonyos nap unalmasan kezdődött, délelőtt tíz órakor még egyetlen hívás sem jött be a rendőrkapitányságokról, hogy menjünk házkutatni, autót lekutatni, csomagot átvizsgálni, vagy egyéb módon hasznosítani az előzőekben már ismertetett, nehezen megszerzett tudásomat. Ilyen esetekben a Gazda mindig besegít a rabosítást végző egyenruhásoknak, és ő is rendületlenül ujjlenyomatol meg DNS mintát vesz az újdonsült gyanúsítottaktól, hogy egy kicsit tehermentesítse a vizsgáló tiszteket. Általában szívesen elkísérem őt a rabosító helyiségbe, különösen hogyha aznapra már végeztem a túlméretes szolgálati ebtársaim kötelező napi leigázásával. Természetesen ők továbbra is meglehetősen zabossá váltak, amikor megjelentem az udvarban, hogy megmutassam nekik, ki a király.

Azon a bizonyos napon is így kezdődött minden. Unottan baktattam a Gazda lábánál, hogy elkísérjem őt a rabosítóba. Utunk a kutyások zárt udvarán át vezetett a megyei rendőr-főkaptányság fő épületébe, ahol az alagsori fogda mellett alakították ki az ujjnyomat-vételre szolgáló helyiséget. Nem csíptem a fogda folyosójáról áradó dohos szagot, amit egy állandó feszültség-szag tett még büdösebbé. Csakhamar megjelent a folyosó végén az ujjnyomat-vételre váró delikvens.

Azt hiszem, a kétlábúak erre mondják azt, hogy „az embernek tátva marad a szája”.

Soha nem láttam még ekkora hegyomlást. Két őr kísérte, akik együtt sem adtak ki olyan szélességet, mint amekkorára ez a kétajtós szekrény megnőtt. Duzzadó karizmai és széles háta miatt úgy tűnt, mintha folyamatosan felemelt karral járt volna. Nemcsak a felsőteste volt televarrva színes tetkókkal, de szinte teljesen beborították a bőrredőkből álló tarkóját és a kopasz fejét is, amit félig egy különös, katonai barettsapkához hasonló fejfedő takart. Furcsa látvány volt, mondhatom, csupasz felsővel, sapkában. 

Ez a kép csak illusztráció

Már a folyosó végéről hallani lehetett ideges méltatlankodását, amit azonban jóval megelőzött a bőréből áradó, mindent átható bűz. Harag és kokain. Ezek voltak parfümjének fő összetevői, melyek közül az utóbbi különösen felingerelt. Már akkor félhangosan morogni kezdtem, amikor az őrök a rács előtt rátették emberünkre a bilincset, aki a morgásomra egy szúrós tekintettel válaszolt. Az őrök egészen a rabosítóig kísérték az őrizetest, aki folyamatosan mondta a magáét.

- Milyen jogon tartanak itt? Ehhez nincs joguk! Beszélni akarok az ügyvédemmel! – hajtogatta immár a Gazdának címezve, aki vetett egy pillantást a delikvens aktájára.

- Itt az áll, hogy kerítés bűncselekmény miatt lett őrizetbe véve, de semmit sem tudok az ügyéről, én csak ujjlenyomatot és DNS mintát fogok venni öntől. Az ügyével foglalkozó vizsgáló fogja kihallgatni, ott mindent kérdését felteheti.

- Mi van? Miféle kerítés? Mi az, hogy kerítés? – kiabált fröcsögő nyállal az őrizetes.

- Hát az annyit tesz, hogy lányokat futtatott – válaszolta higgadtan a Gazda, miközben gumikesztyűt húzott, előkészítette a fényképezőgépet, a DNS-vételre szolgáló pipettát és ecsetet, valamint az ujjlenyomatos papírokat.

A hallottakon egy pillanatra elgondolkoztam.

Az őrizetes egész lényét áthatotta az erőszakosság, a szaga és az aurája alapján egy rablást vagy súlyos testi sértést simán megelőlegezem neki, erre kiderül, hogy csak edzősködött?

Mióta bűncselekmény az, ha valaki sportos életre neveli a lányokat? Értetlenségemet betudtam annak, hogy még egyelőre zöldfülűnek számítok a szakmában, és sokat kell tanulnom. Annyit mindenesetre már most megállapítottam (hála az elvégzett kábítószerkereső szaktanfolyamnak), hogy a férfi kábítószerfogyasztó, abból is a legkeményebb ipart űzi, kokózik. Droggal átitatott izzadságszaga folyamatos vicsorgásra késztetett, a Gazda azonban nem igazán nézte jó szemmel buzgóságomat, és folyton csendre intett.

- Kérem, vegye le a sapkáját, le fogom fényképezni – mondta a Gazda, de az őrizetes meg sem mozdult, csak állt ott kihívóan, mint egy óriási troll. Megunván a várakozást, az egyik őr közelebb lépett, és lekapta a fejéről a barettsapkát, amit aztán a földhöz csavarozott priccsre dobott. Azonnal megcsapott a belőle áradó kábítószer izgató szaga. Nem bírtam tovább az ösztöneimmel, és felugrottam a priccsre. Közben csak halványan érzékeltem, ahogy emberünk mély hangon fenyegetőzik.

- Tessék csak, vegyétek le a bilincset is. Anélkül nem tudtok ujjlenyomatot venni tőlem!

A barettsapkából olyan őrjítően erős kokószag áradt, hogy azonnal beindultak az iskolában elsajátított beidegződések. Teljes erőmből kaparni és ugatni kezdtem a sapkát, sőt, még meg is ráztam, mintha csak egy igazi zsákmány lett volna. A gazda elképedte bámulta a jelenetet.

- Van Önnél bármiféle kábítószer, vagy fogyasztott mostanában drogot? – szegezte a kérdést az őrizetesnek a Gazda, de az nem válaszolt, csak idegesítően bárgyú vigyorral meredt vissza rá. 

A Gazda tüzetesen átvizsgálta a sapkát, de semmit sem talált. Ez persze nem meglepő, hiszen a drogosoknak az izzadságszaga is ugyanolyan erős számunkra, mint maga az anyag. Szerencsére ezt a kutyavezetők is jól tudják, úgyhogy a gazdám ennek megfelelő döntést hozott. Lehúzta a gumikesztyűt, majd az őrökhöz fordult.

- Vigyétek vissza a cellájába. Egyedül nem vállalok érte felelősséget. Egyelőre felfüggesztjük a rabosítást, amíg kitaláljuk, mi legyen. Nem akarok semmi bonyodalmat. Amúgy is változott a helyzet. Ha jól tudom, nemsokára indulnak a kollégák ebben az ügyben házkutatni, és valahogy az az érzésem, hogy nekem is csatlakoznom kellene a kutyámmal.

Nem telt bele sok idő, már Abda felé robogtunk. Mivel úgy tűnt, igazi nehézfiúval volt dolgunk, Cipfer is ott lihegett mellettem. Még sohasem láttam bevetés közben, igazán kíváncsi voltam a teljesítményére.

Bár a házkutatásaim során addigra jó néhány házat láttam már, ez a kecó mindegyiken túltett. Kívülről kastély, belülről labirintus. Hirtelen azt is megértettem, hogy miért is jöttünk ketten Cipferrel. Ezt a hatalmas házat, benne a 10 szobával és egyéb helyiségekkel lehetetlenség lett volna egyedül lekutatnom. Ahogy beléptünk, majdnem hasra estem a csúszós márványon, ami nemcsak a padlót, de a falakat is beborította. Ugyanaz a bűz vágott orrba, ami a kopasz őrizetesből is töményen áradt, itt azonban dohány és mesterséges illatosító szerek egyvelege is jutott a keverékbe. Egy hatalmas előcsarnokból kezdtük a munkát, ahonnan egy széles márvány lépcsősor vezetett az emeletre.   

Kicsit nehezen viseltem, hogy a Gazda Cipfert indította elsőnek, engem pedig leültetett a csarnok egyik sarkába. Bíztam benne, hogy azért később nekem is jut aktív szerep, és nem csak kontroll-ebként kívánják hasznosítani megszerzett tudásomat. Cipfer azonnal a lépcső aljában kialakított gardrób-szekrényhez rohant, és dühösen kaparni kezdte az ajtaját. Milyen kis mohó – állapítottam meg magamban azzal együtt, hogy a mahagóni fából készült ajtókon nem mutatnak jól Cipfer karmolásának nyomai. Ha ezek után nem találunk semmit, akkor megnézhetjük magunkat. Mindazonáltal azt el kellett ismernem, hogy a szekrény felől valóban töményebben szivárgott a drogszag. Amikor a Gazda kinyitotta a hatalmas szekrényajtót, koromfekete fajtársam azonnal berontott. Izgalmamban én is előrekúsztam egy kicsit, vigyázva arra, nehogy lelepleződjön fegyelmezetlenségem. A Gazda azonban most nem velem volt elfoglalva. Egy hatalmas, kék színű szemeteszsákot húzott ki a gardróbhelyiségből, amire Cipfer jelzést adott. Elkerekedtek a szemeim.

Ugyanaz a kék nejlonzsák, mint amilyennel az első bevetésem alkalmával a garázsban találkoztam.

Úgy tűnik, ez valamiféle íratlan szabály, hogy a drogot ilyen zsákokba rejtik – állapítottam meg magamban. Sajnos azonban hiába áradt a kokó szaga ebből a zacskóból, itt is csak maradékokat találtak a kétlábúak. Az elővigyázatosság itt különösen jól jött, mert a zsákból egy fecskendő és a hozzá tartozó tű is előkerült. Még jó, hogy Cipfer nem szúrta meg magát vele. 

A csarnokból egy különösen berendezett szobában folytattuk a kutatást. A Gazda megjegyezte, hogy ez lehet a futtatós szoba. Úgy tűnt, hogy az emberünk komolyan vette a lányok sportteljesítményét, mert a vörösre mázolt falakon ostorok, szíjak, sőt egy furcsa bilincs is lógott. Kényelmesebbnek tűnt, mint a gazdámé, mert ezt puha szőrrel borították. Mindenesetre azért furcsállottam a kiképzési módszereit. Ebben a szobában rendszeresen drogozhattak, a kokó szaga itt szinte a falakból is áradt, de anyagot itt sem találtunk. Rejtekhelyként egy kiszuperált hangszórót használtak, de a drogot nemrégiben elvitte innen valaki, aki nem sokkal előttünk érkezhetett. Izgatottságának szaga még szinte tombolt a levegőben. Úgy tűnt, nagyra nőtt őrizetesünk még a fogdából is képes volt uralni a helyzetet, és megtette a megfelelő óvintézkedéseket. Vajon ki segíthetett neki?

A többi szoba átkutatása nem vezetett eredményre, viszont a konyhában végre a kétlábúak által is felfogható, értékelhető, és főleg, mérlegen is mérhető cuccot jeleztünk Cipferrel. A kábítószert a rendőrök bűnjelzacskókba tették, majd nem sokkal eztán el is hagytuk a bűnbarlangot.

És hogy mi lett a sorsa a két ajtós szekrénynek? Pontosan nem tudom, hogy milyen ítélet született a bíróságon, de évekkel később a börtönben találkoztam vele, egy zárkakutatás alkalmával (a győri börtönben rendszeres vendégek voltunk, sokszor hívtak kábítószerkereső kutyákat csomag- vagy zárkaátvizsgálásra). Nem mondhatnám, hogy az együttműködő készségének jót tettek volna a múló évek és a börtön-lét. Arról majd egy külön bejegyzésben mesélek.  

Tartasatok velem akkor is!

Nózi

Kövess engem Facebook-on is! Kattints ide!