Erőt, Egészséget minden kedves olvasómnak!

Mai blogbejegyzésem rendhagyó lesz, hisz ezúttal nem a hőstetteimmel, vagy egyéb rendőrségi vonatkozású témafeldolgozással készültem nektek, hanem egy nagyon érdekes kut(y)atással, amit az ELTE Etológia tanszéke végez a kutyák viselkedésével kapcsolatban. Amikor meghallottam, hogy a Szerkesztőm engem is benevezett a kísérletsorozatra, kicsit zabos lettem, hisz az én véleményemet ki sem kérte. Csak azért bocsátok meg neki, mert nagyon jól éreztem magam a tanszéken, és megtisztelőnek érzem, hogy a kutatási eredményben egy kicsit az én mancsom is benne lesz.

A március 11-i nap már önmagában is érdekesen indult, hiszen nem mindennap metrózom,  villamosozom és buszozom Budapesten. 

Az utazás fáradságos volt, de a sok élmény és a rám mosolygó arcok mindenért kárpótoltak.

Amikor a Szerkesztőmmel beléptem az Egyetem ajtaján, mellbevágott a tudomány. Annyi okosság gyűlt már össze azon a helyen, hogy felsorolni is sok lenne, álljon ezért itt egy fotó, ami hű képet ad arról, mi mindennel foglalkoznak ezen a helyen. Az eligazodást segítő tábla a tanszékek neveivel olyan nagy volt, hogy alig fért el a fotón.

Az Etológia tanszék a hatodik emeleten található, ahová egy kedves kétlábú kísért fel minket. Itt nem a tudomány, hanem az előttünk itt járt kutyák szaga vágott mellbe. Megtudtuk, hogy jelenleg egy nagyon intenzív kísérleti szakasz zajlik éppen, amikor naponta több kutya is megfordul a tanszéken. Később egy kicsit monotonabb, de annál hasznosabb időszak következik, amikor a kutyákról készült videófelvételeket egyesével kielemzik, és elkészül a vizsgálati eredmény.

No de mit is kutatnak ott ennyire bőszen?

Az etológia az állatok viselkedését tanulmányozza, de ezek a kísérletek kifejezetten a kutyák magatartását vizsgálják adott szituációkban.

A kutatási eredményekkel igazolható, hogy melyek azok az ösztönös viselkedések, amelyeket a genetika határoz meg, és melyek azok a viselkedési formák, amelyeket tanulással sajátítanak el az állatok. Azt is vizsgálják, hogy az ebek képesen-e önállóan gondolkodni, terveket gyártani, vagy segítséget kérni az embertől.

Szerintem elég lett volna, hogyha engem megkérdeznek mindezekről, hisz ebtársaim nevében is határozottan kijelenthetem, hogy IGEN, a fenti feltételezések igazak! A kutatók azonban valami miatt ragaszkodnak egy reprezentatívabb mintavételhez, ezért inkább sok kutyán tesztelik az adott helyzeteket.  

Azon a szép márciusi napon három kísérletben is volt szerencsém részt venni.

Az első kísérlet arra keresett választ, hogy vajon a kutyáknál is működik-e az elfogultság, mint érzelem.

A kétlábúaknál ugyanis már beigazolódott, hogy hajlamosak előnyben részesíteni a saját csoportjukhoz (legyen az nemzeti, kulturális, vallási, szociális, stb) tartozó egyéneket. A kísérlethez egy szobába vezettek engem, ahol semmi más nem volt, csak két szék és egy szekrényke. A Szerkesztőmet megkérték, hogy vegyen fel egy kukásmellényt (?), és leültették egy székre. A kísérlet során a csuszalesőjét szorosan zárva kellett tartani, csak a segítők beszélhettek hozzám. Elsőként egy sántikáló lány lépett a terembe, és valamilyen furcsa, idegen nyelven kezdett velem játékba. Mivel az ott felkínált játékokat fanyalogva fogadtam, a saját, jól bevált és megrágcsált játékkacsámat vetették be. Jót huzakodtunk, dobálóztunk a plüssömmel. Mikor már jól kifárasztottam a kis bicebócát, egy másik lány lépett a szobába, aki magyarul folytatta a játékot. Ő is ugyanolyan kukásmellényt viselt, mint a Szerkesztőm, és nem volt sánta sem. Mondhatni, olyan átlagos, mindennapi csaj volt, mint a Szerkesztőm. Aztán mindkét lány eltűnt egy időre. Ez alatt egy harmadik segítő gonosz módon ellopta a játékomat, és a szemem láttára olyan magasra tette, hogy nem értem el. A Szerkesztőmtől nem tudtam segítséget kérni, mert őt messze tőlem egy sarokba ültették úgy, hogy ne is lásson engem, és a harmadik segítő is lelépett. Ekkor azonban megjelent a bicebóca az átlagos lánnyal együtt, és jobbról, balról mellém álltak. Utóbb megtudtam, hogy arra voltak kíváncsiak, melyiküktől kérek majd segítséget, hogy visszaszerezzem a kacsámat. Meg akarták tudni, hogy vajon elfogultan döntök majd az átlagos lány mellett, vagy nem játszik szerepet az előítélet, és a bicebóca is megfelel erre a célra.

Kijelenthetem, hogy teljes mértékig előítélet-mentesen jártam el, mert egyiküktől sem kértem segítséget. :D  Addigra ugyanis eluntam a játékot, és inkább szimatolni kezdtem a szobában. :D

Kísérleti szoba háttérben a magas párkánnyal

A második kísérlet arra kereste a választ, hogy a kutyák képesek-e az emberrel kommunikálni akkor, ha a kétlábú kizárólag a pillantását használja.

Ehhez két virágcserépbe raktak egy nagyon csábító játékot, és hagyták, hogy a játékot többször is megszerezzem, kivegyem a cserepekből, és játsszak vele. Mikor a legnagyobb hévvel játszottam volna, a virágcserepeket a magasba tették, a párkány jobb és bal oldalára. A Szerkesztőm arra bíztatott, hogy szerezzem meg a játékot, miközben folyamatosan a jobb oldali cserepet bámulta. Gondoltam, hogy akkor abban lehet az a fincsi játék, de olyan magasan volt, hogy nem értem fel. Nosza, odaültem a jobb oldali cserép alá, és hangos ugatásba fogtam. Remélem, a videó rögzítette azt, hogy igenis értjük az emberek jelzéseit, és nem csak a beszéd alapján kommunikálunk.

A harmadik kísérlet furcsa és bizarr is volt egyben.

A Szerkesztőm ugyan a kíváncsiságától hajtva megkérdezte, hogy mire keresik a választ a kísérlettel, de nem hiszem, hogy egy árva kukkot is megértett abból, amit az a kedves kutatásvezető mesélt neki. Azért megpróbálom összefoglalni. Egy szűk szobába vezettek minket, amelynek az egyik falán egy mozivásznat feszítettek ki. Azt mondták, mozizni fogunk. A Szerkesztőmet leültették egy székre, én az ölébe ülhettem. Lekapcsolták a villanyokat, koromsötét lett. A Szerkesztőmet megkérték, hogy hajtsa le a fejét, mert egy nagyon érzékeny kamera az én szemmozgásomat fogja majd megörökíteni. A vásznon pontok jelentek meg, egészen PONTosan négy világító pont. A bal sarokban a két pontocska mintha üldözte volna egymást, vidáman kergetőztek.   A jobb sarokban vetített két pont egymástól teljesen független mozgást végzett.  Az embereknél már bebizonyosodott, hogy hajlamosak különböző érzelmeket társítani egyszerű geometriai formákhoz. Így például hajlamosak üldözésként leírni két pötty mozgását, ha azok szorosan egymás mögött haladnak és látszólag befolyásolják egymás mozgását.

De hogy milyen következtetésre jutnak majd abból, hogy én melyik pöttyöt bámultam, az örök rejtély marad (bevallom, én a jobb oldali sarkot néztem J)

Egyszóval nagyon nagyon élveztem ezeket a szituációkat, hiszen játék volt az egész. Remélem máskor is eljövünk majd ide. Ugyan a beígért jutifalat a nagy kapkodásban ottmaradt (ezért egyedül a Szerkesztőmet teszem felelőssé), de majd legközelebb duplázunk. Remélem legalábbis, hogy lesz legközelebb. Erre mondjuk minden lehetőségem megvan, mert az ELTE Etológia tanszék egy Családi Kutya Program elnevezésű kutatássorozatot indított, amire várják az erre nyitott két-és négylábúak jelentkezését. Ha esetleg Titeket is érdekel a program, vagy beneveznétek a kedvenceteket, akkor itt tudtok információt kapni:

https://www.facebook.com/CsaladiKutyaProgram/?fref=ts

Kísérletre fel!

Kövess engem facebookon is. Kattints ide https://www.facebook.com/nozinaploja/