Miután befejeztem a naplóírás okainak boncolgatását, be is mutatkoznék, hiszen az előzőekben erre nem teljes körűen került sor. Álljon hát itt néhány sorban egy kis biográfia.

A nevem József, fajtám szerint yorkshire terrier vagyok. Igen, jól láttátok a képen, egy kicsit furcsa színű yorkshire terrier, nem éppen a fajtasztenderdnek megfelelő. Erre még később  kitérek. 2008-ban láttam meg a napvilágot, és mire az egy éves születésnapomat ünnepeltem, 2009. júliusában már kábítószer-kereső végzettséget szereztem ( A teljesség kedvéért megemlíteném, hogy ez egy igazi OKJ-s szakma, úgyhogy tessék komolyan venni :). 

2015-ig álltam a biztonság és a jog szolgálatában, majd nyugdíjba mentem. Jelenleg családi körben, jól megérdemelt pihenéssel töltöm időmet.

2009-2012-ig „területen” szolgáltam a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságon, majd 2012-2015 –ig az Országos Rendőr-főkapitányság Dunakeszi kutyakiképző bázisán folytattam áldásos tevékenységemet.

A szolgálati időm első felét az aktív nyomozási cselekmények és a folyamatos készenlét jellemezte. Ebben az időszakban szinte minden napra jutott egy jó kis házkutatás, autó –vagy csomagátvizsgálás, sőt, nagyon gyakori vendégek voltunk a Győri Büntetés-végrehajtási Intézetben is, ahol a rosszfiúk zárkáit rendszeresen átnéztük. Utóbbi helyen gyorsan terjedt a hírem, miután az egyik tiszteletreméltó rab úr arcára ráfagyott a termetemen gúnyolódó mosoly.

A szolgálati időm második etapját Dunakeszin töltöttem, ahol tudtam egy kicsit szusszanni, hiszen itt főként a felnövekvő generáció okításán és az iskolai drogprevenciós előadásokon dolgoztam, és csak egyszer egyszer vettem részt bevetéseken. Utóbbiak közül talán a Sziget fesztivál, vagy az Ozora fesztivál érdemel említést, ahol a drogmentes környezet fenntartásához én is hatékonyan hozzájárulhattam. Mindezek után nem csoda, hogy az érdekesebb akciók és bevetések a pályám elején történtek, amikor a „területen” bizonyíthattam. Ezekről később mesélni is fogok, mindezt természetesen a személyes és különleges adatok védelmére vonatkozó előírások maximális szem előtt tartásával (hú, de hivatalos – a szerk). A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a csatolt jegyzőkönyvekről és egyéb dokumentációkról mindennemű személyes adatot töröltük. A szakzsargonban ezt úgy hívják, hogy anonimizálás.   

Mielőtt azonban megvenném kilóra a tisztelt publikumot néhány sikeres és hangzatos történettel, szeretném, hogyha egy kicsit bepillantanátok a kulisszák mögé. Így ugyanis sokkal kerekebb képet kaphattok arról, hogy milyen kemény munka áll a rendőrkutyák mögött. És azt hiszem, hogy ezt fajtától függetlenül mindannyiunk nevében kijelenthetem.

Mivel a keresőkutyák erőssége a szimatmunkában rejlik, ezért először is néhány szót ejtenék a kutyaorr-ról, arról az érzékeny műszerről, amely képessé tesz minket arra, hogy segítségére legyünk a szaglásban erőteljes hendikeppel rendelkező kétlábúnak.

Tudjátok ti azt, hogy milyen nagyszerű a kutyaorr? Honnan is tudnátok? Sejtelmetek sem lehet róla, hiszen még a témát sem helyes módon közelítitek meg. Higgyétek el, tudom, miről beszélek, hiszen pályafutásom alatt nagyon sok tudományos témafeldolgozással találkoztam, és a gazdám által tartott drogprevenciós előadások anyagát is kívülről fújom. Amikor az emberek a kutya orráról és a szimatmunkáról kezdenek el beszélni, akkor rögtön olyanokkal jönnek, hogy

„a kutyák orra töméntelen információt képes felfogni, szaglógumója negyvenszer nagyobb, és körülbelül milliószor érzékenyebb az emberénél. Egyes kutyafajták, például a vérebek orra akár 100 milliószor is érzékenyebb lehet az emberinél. A kutyák agyában 125-220 millió idegsejt végzi a szaglószervi ingerek feldolgozását. A kutyák orrának érzékenysége a szaglóhám megnövekedett felületének, illetve a fejlett agyi feldolgozásnak köszönhető. Egy átlagos kutyánál ennek a felületnek a nagysága 130 cm², míg az embereknél csak 3 cm².” (forrás: wikipédia)

Brrrrr. Mi van?! Számok, számok és számok. Benneteket, embereket, úgy tűnik, hogy csak a számok érdekelnek, pedig ezek semmit, de semmit nem mondanak el arról, hogy miért is olyan különleges a kutyaorr. Legalábbis ti, emberek, különlegesnek tartjátok, és jómagam is rájöttem, hogy az emberi orrhoz bizony még csak nem is hasonlítható. Hamar észre kellett, hogy vegyem, hogy az emberi orr csak nagyon korlátozottan képes arra, hogy különválassza a szagokat, és azok közül is csak a legerősebbet képes érzékelni. Mi viszont egy sokkal teljesebb világot érzékelünk, ahol a szagok nem oltják ki és nem írják felül egymást, ezért helyzettől függően akár száz különféle illatból is tudunk következtetni arra, hogy épp mi folyik a környezetünkben. És még egy fontos különbség. Az emberek szerint csak a tárgyaknak lehet szaga, vagyis olyan dolgoknak, amelyek materiális önmagukban léteznek. Így a banánnak banán illata van, a tökfőzeléknek tökfőzelék szaga, a szomszéd család által égetett műanyagnak meg büdös füstszaga.

Talán el sem hiszitek, hogy nemcsak a tárgyaknak, de az általatok csak fogalomként emlegetett érzelmeknek is van szaguk.

Sőt, nagyon sokszor ezek a legerősebbek. A szomszédék csivavája például időről időre az őrületbe kerget a szerelem édes-fűszeres bódító illatával. Ilyenkor még a ruhaválasztását is képes vagyok megbocsátani neki. Bátran kijelenthetem, hogy a szerelem szaga a legerősebb. Második helyen végzett nálam a félelem szaga. Nem volt olyan házkutatás, ahol a bűnözők ne ontották volna magukból azt a kesernyés, fanyar szagot, ami szinte zakatolt a levegőben, és egyértelműsítette számomra, hogy mennyire izgatottak, és félnek a lebukástól.

A düh szaga olyan, mint a poshadt mocsár, magába húz és el akar nyelni, a szomorúságé pedig lassan örvénylő, savanyú, hasonló a betegség romlott szagához. Azt, hogy a betegség szagát is megérezzük, nemrég jöttek rá a kétlábúak. Azóta klinikai tesztekkel is igazolták, hogy a daganatot olyan korai stádiumban is kiszagoljuk, amikor egyéb tesztek még nem alkalmazhatóak, de számos fajtársam dolgozik már epilespsziás emberek segítőjeként, mint rohamjelző kutya.

A legjobban a vidámság illatát szeretem. A lánykölyök nagyon sokszor áraszt ilyet magából, ezért is viselem el tőle, hogyha az énkicsipónim helyett néha énkicsijózsim-at játszik velem, és ruhákba öltöztet. A vidámság szaga olyan könnyű és friss, mint a nyári szellő. Egyszerűen felvidít. 

A szagok világába tett utazással le is zárom ezt a bejegyzést. A következőkben majd a rendőrkutyák kiválasztásáról szeretnék beszélni, hiszen a hosszú kiképzést egy szigorú válogatás előzi meg. Egy igazi casting, mondaná az, aki a show bizniszben nyomul. Na de hogy kerültem én egy ilyen castingra? Ki volt az a bátor versenyző, aki  komoly arccal elment a rendőrségi válogatóra, és benevezett engem is a német juhászkutyák és a malik mellett? A következő bejegyzésből kiderül.

Tartsatok velem!

Kövess engem Facebook-on is! Kattints ide!

Nózi