Eredeti szándékom szerint a mostani bejegyzés zárta volna le azt az interjú sorozatot, amit a kis háborús yorkie gazdájával készítettem, de mivel még várok a válaszokra, ezért most újra visszakanyarodunk az én kis életem féltve őrzött emlékeihez.

Visszaemlékezéseim során beszéltem nektek a kiképzésemről, a  drogsuliról , és a bevetéseimről, de nem ejtettem szót azokról a tevékenységekről, amit a legjobban szerettem csinálni.

A rendőrségi kutyabemutatókról szóló résszel gyorsan pótolom is ezt a hiányosságomat.

A rendőrség és a lakosság kapcsolatának erősítése, illetve az úgynevezett polgárbarát rendőrség képének kialakítása mindig is fontos volt a legnagyobb rendészeti szerv számára. Ezt többek között rendőrkutyás bemutatókkal is érvényre juttatták, ahol jó megfért egymás mellett a kommandós kutya, és a ciki-cuki yorkie. Szerettem kutyabemutatókra járni, főleg azokra, amelyeket iskolák meghívására teljesítettünk. A gyerekek ugyanis nem nevettek ki, nem mutogattak ujjal rám cinikus grimaszt vágva, és nem is gúnyolódtak rajtam. Azonnal elfogadták, hogy egy yorkie is lehet rendőreb, és ugyanolyan komolysággal nézték végig a bemutatómat, mintha maga Rex érkezett volna hozzájuk. És minél kisebbek voltak a gyerekek, ez annál inkább így volt. Nos, természetesen egy kisiskolásnak csak szőr mentén beszélt a Gazda a kábítószerekről, hisz valószínűleg (és remélhetőleg) mit sem hallottak még heroinról, kokainról, vagy amfetaminról. 

Na, erről eszembe is jut egy, a gazdának rendkívül kínos történet. Amikor én még kicsike voltam a bemutatózáshoz, nagytestű fajtársam, a németjuhász Lupo járt kutyabemutatókra a Gazdával. Rövid időn belül gyakorlatilag végighaknizták egész Győr-Moson-Sopron megyét, gyereknapokon, falunapokon és egyéb nevezetes alkalmakkor jelentek meg, hogy Lupo bemutathassa, hányféle kábítószert ismer és talál meg. A lánykölyök, akik ekkor óvodás volt, mindig velük tartott hétvégén, és már betéve tudta a Gazda „monológját” a drogok fajtáiról, és a kutya munkájáról. Egyik hétfőn aztán, amikor az óvó néni arra kérte a cica csoport tagjait, hogy rajzolják le a hétvégi élményeiket, a lánykölyök az alábbi jelenetben emlékezett meg a történtekről. 

Sok mindent megadnék, ha láthatnám az arcot, amit az óvó néni produkált, midőn ezt a rajzot meglátta. Mivel mit sem tudott arról, hogy a Gazda kutyás rendőr, természetesen mellre szívta ezt a műalkotást, és irgumburgum behívatta a lánykölyök mindkét szülőjét (vagyis a Gazdát és a Szerkesztőmet), hogy magyarázatot kérjen arra, amit egyetlen magzatuk firkantott. Persze nagy nevetés lett a vége. (Megjegyzem, inkább értékelnie kellett volna, hogy a lánykölyök öt évesen le tudta ezt írni, még ha csupa nagy betűkkel is.)

Visszatérve az iskolai bemutatókra, és a kisiskolásokra, elmondható, hogy náluk inkább a trükkök, a fegyelmező és kereső feladatok voltak előnyben, de talán így is beleszimatolhattak egy kicsit a rendőrebek világába.

Nos, valahogy így kell elképzelni azt, amikor a Gazdával kutyabemutatón vagyunk. Ő egy mikrofonba magyaráz, mintegy „közvetíti” azt, amit éppen láthatnak a kedves nézők. 

Így volt ez abban az általános iskolában is, amelynek focipályáján bemutattuk a tudományunkat.  A kis elsőéves nebulók rajongásukat rajzokkal fejezték ki. A Gazda a mai napig őrzi őket.     

Az alábbi képen nem engem láthattok, hanem egy marcona négylábút, aki épp őrző-védő feladatot lát el, amikor elkapja a bűnözőt. Nagyon kifejező rajz, imádom.

Hatásos jelenet volt, amikor begördültünk a rendőrautóval. Gyanítom, hogy ez a négylábú sem engem ábrázol.

Sanszos, hogy az alábbi képen már engem örökítettek meg, ahogy lógó nyelvvel próbálom tartani a tempót a többiekkel. A Gazda a pórázzal igyekszik gyorsabb haladásra bírni.

Ehhez nincs mit hozzáfűznöm. Ha valaki nem ismerne fel, még a nevemet is odabiggyesztették. A Rajzoló még olyan apróságokra is odafigyelt, mint a mikrofon a Gazda kezében.

A következő rajz több okból is a kedvencem. Imádom, hogy kék az ég, hogy két Napocska van, és azt is, ahogy a Gazda magyaráz a mikrofonba. A háta mögött valószínűleg éppen én várok utasításra. 

Ez is az egyik kedvencem, szerintem ezen a rajzon hasonlítok a legjobban önmagamra. A mikrofon a Gazda kezéből elmaradhatatlan kellék. Úgy tűnik ez mélyebb nyomot hagyott a gyerekekben, mint mi, négylábúak. 

Itt a Gazda éppen azt magyarázza, hogy miként kell végrehajtani a kutyával a csomagátvizsgálást.  Imádom a színes bőröndöket a rajzon. 

Nos, nem tudom, hogy milyen kutyát ábrázol a rajz, de annyi biztos, hogy ha ilyen király sportautók lennének a rendőrségen, akkor egyetlen bűnöző se lógna meg előlük. 

Nyugdíjasként mostanában sajnos egyre kevesebb munkám akad, ezért nagyon megörültem, amikor felkértek, hogy május 20-án mutassam be a tudományomat egy lelkes tinicsapat előtt a lábatlani iskolában. Izgulok egy kicsit, remélem még mindenre emlékszem. Ők ugyanis valószínűleg nem elégszenek meg azzal, hogy megsimogassanak, vagy ha csinálok egy feszes hátraarcot. Oda kell tennem magam. Arról, hogy hogyan fogadtak, és miként sikerült a bemutató, majd külön bejegyzésben beszámolok.

Tartsatok akkor is velem!

Kövesd a minennapjaimat facebookon is! Kattints ide: https://www.facebook.com/nozinaploja/?ref=bookmarks